A következő címkéjű bejegyzések mutatása: játék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: játék. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. december 28., kedd

Játékok

Azt hiszem, nem fogok gyakran játékokat varrni, mondjuk még így bénácskán is jópofa ez a zörgő- és kockásfülű nyúl, de ezért a kinézetért is küzdeni kellett.
A gyurmás kanál ötletet máshol láttam és nagyon tetszett, viszont nem tudtam ennél vékonyabban megoldani a gyurmarétegeket, így kényelmetlen a kanál fogása - de játékbaba etetésre jó lesz.
A Kisvakond meg már nem örül a hóesésnek, a gyerkőcnek nem tetszett, hogy ott van bent az üvegben a vakond, így kiszedtem, és már közelebbről is örülhetnek egymásnak.




2010. november 2., kedd

Gyerekkor, játék, kavicsok


Októberi látogatás a legfiatalabb rokonnál, aki épp 1 éves szülinapját ünnepelte. Készítettem neki egy csörgőorrú babzsák-rongyegeret, a rávarrt gyöngyöket kétszer megpöckölte és ennyi volt a játék. Viszont a mini söröskorsót értékelte, hosszan elvolt azzal, hogy belerakott egy építőkockát, majd kivette, majd megint beletette. A konyhában is hamar felfedezte az alacsonyra rakott gyurma-hűtőmágneseket. De neki a legszuperebb játék a páromtól származó puha, kék labda volt, amit véradáskor szoktak nyomkodni az emberek.
A játszótéren hosszasan turkáltunk a kavicsok között, most tűnt fel először, hogy apró csigák is vannak elvegyülve. Így gyűjtöttem párat a kavicsok mellé, ezekből lettek a csavart medálok díszei. Meg készült 1-2 színes ékszer is, de azt hiszem, ez a kedves baba-vonal nem nekem való, bár nagyon szeretem a színeket.



2010. január 27., szerda

Koromrajzok





Tegnap nyűglődés közepette, hogy semmi nem jut eszembe alkotós feladatok kapcsán, feltaláltam a koromba rajzolást (-magamnak, mert biztos létezik, csak én nem tudok róla)! Marha jó! Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen türelmet/nyugalmat és viszonylagos pontosságot igénylő technika örömet tud okozni. A legfinomabb ecsetérintés is rögtön törli a kormot. Vagyis ez se mindig igaz, mert ha nagyon bekormozzuk helyenként a lemezt, ott az első ecsetvonás csak a korom felső rétegét viszi le, így akár árnyalatokat is létre lehet hozni. De nagyon lenyugtató és amellett meg izgalamas dolog látni, hogy mi fog kisülni egy vonalhúzásból (javítani a rajzot nem nagyon lehet). És mi kell hozzá? Csak egy fotógép, hogy megörökítsük a múlandó rajzot. Jó, meg egy fémlemez plusz egy gyertya. Eszköz meg bármi lehet. Nagyon jó játék. Amúgy fotózni elég nehéz, mert nincs egyfajta nézete, attól függ, hogy van bevilágítva és milyen szemszögből nézzük, úgy változik a kép is.










2009. november 8., vasárnap

Akvarell

Tanulmány és játék.

Egyiptomi nőci vonalazva.


Fokhagymatál-csendélet pacsmagolva



Európa. (E szavunk nagy valószínűség szerint sémi-akkád eredetű lehet /ereb = naplemente, napnyugta, nyugat/, ugyanis a Közel-Kelet felől nézve a nap a nyugatra eső földek mögött nyugodott le.)



Játszótér a tengerparton


Lógó, csavart anyagok


Tulok önarc


Üvegek és vízek egymás előtt-mögött