A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rajz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rajz. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. december 7., kedd
önarckép
Fejből és tükörből. Egyik jobban hasonlít, mint a másik.. egy dolog viszont egyezik: hogy mindkettőn balra sandítok.. csak tudnám, miért. A mikuláscsokik nem arra vannak.
2010. december 2., csütörtök
vegyi2
Vérengzés a kádban, azaz batikolás itthon. A ruhák színe azonban nem lett vérengzős, amit nem is értek. Szórtam rájuk rozsdaszínt és pirosat is a sárga mellett. Erre ilyen barack lett a végeredmény. Meg a kötözést is elrontottam, túl vastag zsinórral csináltam, így élőben tök halványak a karikák. Mindegy, majd máskor átfestem őket. Jó lenne egy amortizálható helység.
Meg lett egy kalapált, türkizes karkötő, és készült egy nyomottképű-csálészemű koponyarajz. Nem baj, majd egyre jobb lesz.

Meg lett egy kalapált, türkizes karkötő, és készült egy nyomottképű-csálészemű koponyarajz. Nem baj, majd egyre jobb lesz.

2010. november 15., hétfő
Sulis
Amíg vártunk a sorunkra, hogy forrasszunk, csavargattam a maradék drótomat, majd kikalapáltam őket. Aztán vagy lesz további életük valami ékszerként, vagy nem. Nagyjából a félgömbök is elő vannak készítve, amikből majd gömbfülik meg medál lesz.

Aztán, a második komolyabb próbálkozásom szénnel, ami nem fulladt kudarcba. Az első még az előző sulimban volt, bár ott meg nem igazán úgy használtam a szenet, ahogy "kéne", ahogy megismertetné magát.

Itt a rajzteremben meg felfedeztem az ablaknál guszta amortizációkat, úgyhogy egy fokkal közelebb áll hozzám ez a suli is.

2010. október 30., szombat
Firkák és rajzolni próbálás
Ma is rájöttem, hogy képtelen vagyok pontosnak, precíznek lenni, azt rajzolni, ami ott van és méricskélni, hogy minden stimmeljen. Nem okoz örömet, ha stimmel, nem izgat egyáltalán a folyamat, és ha a látvány unalmas, akkor már eleve nincs kedvem az egészhez (de mi az unalmas, én pl. a drapériát nem tartom annak). De a többi alkotós dolognál meg azér nem vagyok pontos, mert túl izgi és kíváncsi vagyok, hogy mi fog kisülni.. Hát szóval meg kell találnom azt a technikát, amiben lehet szelesnek lenni és még direkt jól is fog kinézni emiatt..

2010. január 27., szerda
Koromrajzok

Tegnap nyűglődés közepette, hogy semmi nem jut eszembe alkotós feladatok kapcsán, feltaláltam a koromba rajzolást (-magamnak, mert biztos létezik, csak én nem tudok róla)! Marha jó! Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen türelmet/nyugalmat és viszonylagos pontosságot igénylő technika örömet tud okozni. A legfinomabb ecsetérintés is rögtön törli a kormot. Vagyis ez se mindig igaz, mert ha nagyon bekormozzuk helyenként a lemezt, ott az első ecsetvonás csak a korom felső rétegét viszi le, így akár árnyalatokat is létre lehet hozni. De nagyon lenyugtató és amellett meg izgalamas dolog látni, hogy mi fog kisülni egy vonalhúzásból (javítani a rajzot nem nagyon lehet). És mi kell hozzá? Csak egy fotógép, hogy megörökítsük a múlandó rajzot. Jó, meg egy fémlemez plusz egy gyertya. Eszköz meg bármi lehet. Nagyon jó játék. Amúgy fotózni elég nehéz, mert nincs egyfajta nézete, attól függ, hogy van bevilágítva és milyen szemszögből nézzük, úgy változik a kép is.

2010. január 7., csütörtök
Szitakötő fotó, rajz, linó, litó
Szegeden a Tisza parti lépcsőn talált vízcseppes széphalott szitakötő.

Linómetszet, -vázlat. Nem így képzeltem el, mondjuk.

Majd litóként. Kár, hogy a litókövet nem lehetett hazavinni, azon nézett ki a legjobban (melynek másik felén Antoinet és Desirét fújta a szél, de marha sötétben. Így annak fuccs.)

És végül a végleg vége, ami lett belőle:

2009. november 8., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)